Kelet felől jő, s űzi maga előtt a napot, e napnak vége, immáron halott, Lágyan, de ellenállást nem tűrve kényszerít ránk félelmes sötétséget. Súlyos magányomban egyedül fekszem az ágyon s az ablakon keresztül riadtan látom, a Nap utolsót lobban véres keretében, s helyét átveszi, tán örökre, az éjszaka. Mert a sötétben benne van az öröklét, lopva körbefonja az élet szívét, s elrejtve azt minden fájdalom elől készít köré rácsokat, puha selyemből. Kint, immár színeiket veszítve állnak a fák. Riadt szemükben félelemmel csitulnak a madarak, s fészkükön párjukkal összebújva imádott Napjuk után nézve, utolsót sikítanak. de Ő mindezzel nem törődve, vastag dunyhát szőve, mindent,... »View More
