Csütörtökön volt szerencsém élőben meghallgatni a Finucci Bros Quartet-et, a Kongresszusi Központban. Szenzációs előadásuk, azonnal magával ragadott, és bár az összes zenész (Balogh Roland – gitár,Balogh Zoltán – zongora,Horváth „Pluto” József – basszusgitár,Bordás József – dob, és vendégművészként Rontó Kitty – ének) hangszerének mestere, (melyet számtalan hazai és nemzetközi, díjjal ismertek már el) számomra kiemelkedett Horváth Pluto József játéka. Előadásmódja,átszellemültsége, és már a megjelenése is óriási egyéniségre vall. A cégnek köszönhetően már több olyan emberrel „találkoztam”, akik a maguk területén óriási dolgokat tettek le az asztalra. Az előző előadások egyikén Erdei „Madár” Zsolt, szinte feltöltötte tettvággyal a hallgatóságot. Annyi energia volt benne, hogy megtöltötte a termet! Zenészek, politikusok, sportolók, pénzügyi szaktekintélyek előadásait hallgatva feltűnt – a bennük lévő közös – a belőlük sugárzó tettvágy, alázat, és mérhetetlen tudás kombinációja.

Ennek, a számomra oly hatalmas „erőnek” megértése, elsajátítása lehet az ember beteljesüléséhez vezető út végső lépéseinek egyike.

Hogy én milyen messze állok tőle?

Nagyon.

Még a nevét sem tudom.

Leave a Reply: