Mivel a megvásárolni kívánt föld mezőgazdasági terület besorolású, a kifüggesztés elkerülhetetlen volt. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatnál az adásvétel kifüggesztésre kerül, lévén a szomszédoknak elővásárlási joga van.
Senkinek nem kívánom ezt a hat hetet. Hiába fizettem ki az előleget, az adásvételt bármikor semmisé teheti egy szomszéd ajánlata. Nem volt könnyű kivárni a végét. Persze többször is lementem megnézni, hogy „megvan e a telek” és az Áginak is megmutattam. Bár bemenni Ő sem tudott, de így is tetszett neki. Pláne mikor kis kirándulás keretében, felfedeztük a két szomszédos falut, a balatonparti Udvarit és a Pécselyi medencében fekvő Vászolyt. Ez utóbbi egy valóságos kis ékszerdoboz, forrással, kis tóval és gyönyörűen felújított házakkal.
A hat hét letelte után, ügyvéd előtt megkötöttük az adásvételi szerződést, kifizettem a fennmaradó pénzt és kisbirtokos lettem.
Hihetetlen.
Hatalmas lendülettel vágtam bele a munkába és Édesapám, valamint a fiam, Krisztián segítségével lementünk területet rendezni, ami igazából a bozótirtást jelentette. Bár eleinte még úgy gondoltuk, hogy terepet is rendezünk, a későbbiekben kiderült, hogy óriási fába vágtuk a fejszénket. Ezt a szólást jelen esetben nyugodtan vehetjük konkrétumnak is, mivel tényleg fejszével és ágvágóval, valamint egy frissen vásárolt Tecsós láncfűrésszel akartuk kiirtani az áthatolhatatlan bozótost. Itt jegyzem meg, hogy soha többé nem veszek márkátlan, áruházláncos szerszámot.
Ők most látták először a területet és a hatalmas dzsumbuj ellenére is, nagyon tetszett nekik. Teljesen felpaprikázva ugrottunk neki a munkának. A paprikáról jut eszembe, Édesanyám pörköltöt főzött nekünk, amit csak meg kell melegíteni a bográcsban, bor és szóda fröccsnek, aztán hajrá.
Egész nap keményen dolgoztunk, de az eredmény csak egy kicsi, kb. 80m2-es tisztás lett.
Ez így nem fog menni. Elültettük még a Sanyi barátomtól kapott diófát és cigánymeggyet is, ami szintén keserves munka volt. Az egész terület tiszta szikla, a fiam ereje nélkül nem is mentünk volna semmire. Csákánnyal ásta/törte az ültető gödröket (bár inkább csak lukakat), mi pedig kézzel próbáltuk odébb hordani a kitermelt köveket. Még ahhoz is kevés volt a kiszedett föld, hogy a visszaültetést rendesen megcsináljuk. Krisztián találóan meg is jegyezte, hogy néha van egy kis föld is a sziklában. Hajaj, ebből még gond lehet.
A Papa és az unokája.
Záró akkordként, Édesapám kaput eszkábált a kivágott fácskákból és elindultunk hazafelé. Még lementünk a Balaton partra, aztán hazáig beszélgettünk a tervekről és a lehetőségekről. Abban nagy volt az egyetértés, hogy a terület gyönyörű és abban is, hogy még rengeteg a munka és muszáj lesz gépeket hozatni.
Édesapám kapuja.
