A villámcsapásként érkező szerelmet, azonnali tett követte.
Érdekes, ha az ember igazán akar valamit, akkor félreteszi minden nyűgét és bánatát, sőt racionális gondolkodását is és minden erejét a cél elérésére fordítja.
Bár e tekintetben, ha jól meggondolom, nem különbözünk az állatoktól, de szerintem mégis eme zsigeri tulajdonságunknak köszönhetjük sikerünket, azaz az emberiség uralkodó fajjá történő válását. Természetesen ezt a kiváló képességünket is el tudtuk sorvasztani és egyéntől függően saját esélyeinket tudjuk a porba dönteni, általában a lustaság vagy a kishitűség segítségével.
De vissza a tettek mezejére.
Még aznapi hazaértem után belevetettem magam az internet általnyújtotta lehetőségekbe és kitúrtam minden elérhető információt a szóban forgó területről és az összes érintett hivatalról. Részben telefonon, részben mail-en keresztül felvettem a kapcsolatot az illetékesekkel és az időpont egyeztetéseket követően, már másnap, ismét a Balaton felé robogtam.
Füreden a Földhivatalban beszereztem a szükséges tulajdoni lapot és térképmásolatot. A területi besorolás alapján megtudtam, hogy 80%-os betelepítés mellett a terület beépíthető. Ez a másnak oly kellemetlen feltétel pont egyezett az elképzeléseimmel, ugyanis lelki szemeim előtt a családi birtokot, mindig is szőlőbirtokként aposztrofáltam.
3900négyzetméter, kétszázalékos beépíthetőséggel, az egy 78 négyzetméteres ház. Ha a házhoz pince is csatlakozik és a tetőteret is beépítjük, akkor körülbelül 200 négyzetméterrel számolhatunk.
Ez elég.
Soha nem vágytam palotára. Úgy gondolom, hogy a „csak azért – mert megtehetem” túlzások világát éljük. Nagy autó, nagy ház, mutassuk meg kik vagyunk…
Szerintem ez a hozzáállás nagyon messzire került az ember igazi szükségleteinek kielégítésétől és pusztán csak a kivagyiság hajtja. Ami lássuk be nem túl nagy erény. A fenntarthatóságtól és a környezettel való együttéléstől pedig végképp elrugaszkodott élet. Divatos szóval és eszmével élve, borzasztó ökológiai lábnyomot hagyunk hátra.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne adjunk meg magunknak mindent, amit csak megérdemlünk és megengedhetünk magunknak. Azért dolgozunk végig egy életet, hogy előbbre jussunk. Ebbe beletartozik a kényelmes élet is.
Nem egy ismerősöm lakik akkora házban, hogy a nappaliban elvész a legnagyobb ülőgarnitúra is, tornaterem érzést keltve az emígy egyáltalán nem otthonossá váló épületben. Pláne mikor a gyerekek kirepülnek és sokszáz négyzetméteren keresik egymást a házaspárok.
Mi, amikor a gyerekek egyre kevesebbet jöttek haza, eladtuk a nagy családi házat és egy kisebb, ámde minden kényelemmel felszerelt nagyon barátságos hangulatú kis házat építettünk, melyben igyekszünk a leginkább emberhez és természethez méltó életet élni. Ez a kisugárzás bizony mérhető, mikor barátaink átjönnek csak úgy egy kicsit, mert „olyan jó itt nálatok”.
De inkább mesélek tovább a Birtokról.
Úgy gondolom tehát, hogy a földszinten egy tér, a társasági élethez, egy konyha-étkező, egy hálószoba a mi részünkre és a két vizes helyiség elég is. Az emeleten helyet kaphatna két háló, egy kis konyha-étkező és egy vizes helyiség.
A Birtok legfontosabb része, természetesen a pince. Két helyiségre osztanám, egy a tulajdonképpeni pince, ahol a hordók laknak majd, bendőjükben őrizvén a hegy ajándékát és egy elülső, amolyan feldolgozó és borozgatós helyiség, hol a birtok fenntartásához szükséges tulajdonképpeni munka folyik majd.
Az földterület legnagyobb részét a szőlő foglalja majd el, de amennyire lehetséges parkosítani szeretnék, sövényekkel, kőfalakkal, szobrokkal.
–
A Földhivatallal átlósan szemben található Karl Lajos, a Hegybíró hivatala. Előző nap megbeszéltük telefonon, hogy jövök, de mégis várnom kellett rá egy kicsit. Nagyon szimpatikus, energikus férfi a hegybíró, rengeteg dokumentummal körülvéve, látszik, hogy nem unatkozik. Ennek megfelelően rögtön a tárgyra is tértünk.
Természetesen nem ám csak úgy telepítünk, hanem nagyon szigorú szabályozókat kell betartani Uniós és itthoni szinten is. Először is, meg van határozva, hogy a tagországokban mekkora lehet a betelepített szőlőterület. Kvótát kapunk az Uniótól és a már meglévő ültetvényeket levonva, a fennmaradó lehetőségeket osztják szét a pályázók között. Amennyiben ezer négyzetméternél több szőlőt, ráadásul borszőlőt szeretnék ültetni, ezt a kört meg kell futni. A pályázatot pontszámok alapján mérlegelik, akinek több pontja van, az nyer. Tehát leplezve ugyan, de újabb feltételeknek kell megfelelni.
Kaptam egy táblázatot is, amelyből ki lehet választani a telepítésre engedélyezett fajtákat, valamint a művelési formát és a tőtávolságokat. Mondtam, hogy én lehetőség szerint minél kevesebb vegyszert szeretnék használni, tehát rezisztens szőlőfajtákban gondolkodnék. Jót mosolygott rajta, majd közölte, hogy azt nem lehet. Nesze neked biogazdaság. És, hogy ne lehessen csalni, utána négy éven keresztül ellenőrizni fogják, hogy betartom-e a regulákat, vezetem-e a permetezési naplót és talán még azt is, hogy mikor fordulok a bal oldalamra.
Tehát semmit nem lehet csak úgy szerelemből csinálni, mindennek megvannak a szabályai.
Megkérdeztem tőle, hogy valóban úgy gondolja e, hogy az én háromezer négyzetméteremmel bedöntöm majd a francia borvidékeket? Nem tartotta túl valószínűnek és sajnálta is nagyon, de a szabályokat be kell tartatnia….
A rengeteg értelmetlen és logikátlan szabályozó, később még sok bosszúságra adott okot, a maga idejében majd elmesélem.
Kaptam tőle továbbá egy általános szabályt is vigasz képen, úgy számoljak, hogy 1 hektár betelepítése kb. kétmillió forint.
Egyébként tényleg nagyon jó fej a pasi, később sokat segített. Szerintem Ő tudja a legjobban, hogy mekkora marhaságokat írnak elő a „szakember-törvényhozók”, de nem tehet ellene semmit.
A hazafele utat végig álmodoztam, most már körülbelüli számokkal a zsebemben, és úgy döntöttem belevágok.
Végre van esélyem álmaim beteljesülésének, nem fogom elszalasztani.
Hazaérvén felvázoltam életem jobbik felének Áginak a terveimet, aki szelíden megkérdezte, hogy normális vagyok e? Ő is osztja nézeteimet és Ő is értéket szeretne teremteni a családnak, sőt több teleknéző kirándulásra el is kísért, de eddig úgy gondolta, hogy elvan a gyerek, ha játszik. Most azonban komolyra fordultak a dolgok. Általában Ő a sokkal józanabb, a mérlegelőbb, én pedig az álmodozó. Mivel ezt jól tudom, hallgatni szoktam rá, így elkezdtük a szokásos mérlegelős játékot.
- Tudod mennyi munka?
- Tudom
- Mikor lesz rá időd?
- Nem tudom.
- Miből akarod kifizetni?
Igen, ettől féltem én is.
- Céges pénzből.
Ezidőtájt indítottuk családi vállalkozásunkat és bár hozzá tudtunk férni némi pénzmaghoz, az még nem igazán volt a miénk. De hosszasan ecseteltem a lehetőségeket, miszerint a birtok komoly bevételi forrás is lehet és nem mellesleg, megvalósíthatnánk álmainkat is. Tekintsünk úgy rá, mint egy befektetés. Ez a válság nem tarthat örökké (még mindig a 2008-asgazdasági világválság terheit nyögtük) viszont éppen ezért lehetett ilyen nyomott áron megszerezni ezt a földet. Ha nagy a baj, még mindig eladhatjuk.
Végezetül megcsillogtattam entellektüelemet és Mark Twain örökbecsű szavait idéztem: „Földet kell vásárolni, mert annak gyártása befejeződött”
Tehát megírtam a levelet Zab úrnak.
