Ha majd az ősz, összegyűjt minden bánatot, s vele a lelkemet behinti csendesen eljössz-e vigasztalni kedvesem? Eljössz-e akkor simogató szóval, mikor a lelkem többé nem nevet, s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget, hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket, amiket egyszer én mondtam neked? Ha akkor eljössz: áld’ni fogom a lábaid nyomát, s áldott legyen a rózsaszínű út, az út, melyen menni fogsz tovább, áldott legyen a szív, mely erre kerget, s áldott legyen, áldott legyen a lelked, legyen a boldog álmok temploma. Hanem azért áldani foglak téged akkor is, ha nem gondolnál rám többet soha. »View More
