Hogy milyen volt 2012?
Köszi, amolyan közepesen vacak.
Bár alapvetően optimista beállítottságú vagyok, félek, még nem vagyunk a gödör alján. Élénken, az első sorban két kézzel integetve hangoztatom, hogy mindig van lejjebb. Jelen állás szerint, a sok szigorítás, és a piacok további beszűkülése várható a 2013-as évben, ami sajnos az én életminőségemre is kihatással van. Mivel az eddig elért életszínvonalamból nem szeretnék leadni, egyre fárasztóbb és egyre reménytelenebb küzdelmet folytatok, amolyan szélmalomharcot vívok olyan erők ellen, amelyeket ha jól belegondolok, nem tudok megváltoztatni.
Mi marad?
Törekedni kell a meglévő lehetőségeim kiaknázásának optimalizálására, illetve meg kell próbálni a kedvezőbb és nagyobb piacokat felvonultató külhoni országok felé nyitni.
Ok. Eddig jutottam, mikor kimentem a konyhába főzni egy jó kávét, és átgondolni, hogy mit is írtam le.
Tehát: Piacok, meglévő lehetőségek, nyitás!
Azt hiszem, még mindig jobb dolgom van, mint az emberek nyolcvan százalékának itthon, és kilencven százalékának a föld többi országában.
Hétfőn hallgattam a Gazdasági Rádióban egy riportot valamelyik emberjogi aktivista hölgytől, aki szerint a kiskorúak nagy száma nincs tisztában a jogaival, bla,bla… Félreértés ne essék, szerintem is tiszteletben kell tartani a gyerekek személyiségét és függetlenségét, de már ne haragudjon a világ, azért ne essünk át a ló túloldalára. Akkor tisztában van a jogaival, mikor kést ránt, vagy nekiugrig a tanárának?! Na mindegy, ez egy másik gondolatmenet.
De az már mélyen megérintett, hogy a jelenleg Magyarországon élő 1,3 millió gyerek harmada mélyszegénységben él. Ez azt jelenti, hogy éheznek, és az alapvető higiéniai szükségleteiket sem tudják kielégíteni.
Én – miközben azon mérgelődöm, hogy az új kávéfőzőmnek még mellékíze van (visszatértem a kotyogóshoz) és most főzhetek másik adagot, valamint hogy elfogyott a nádcukor és most ihatom rendes cukorral – simán elfelejtem, hogy csak itt az országban négyszázezer gyermek küzd a minimális szükségleteinek hiányától. De én féltem az „életszínvonalamat”. Faramuci helyzet nem?
A most már négyszeres aranylabdás Messi azért kampányol, hogy ne haljon meg NAPONTA 19.000 ÖT ÉVEN ALULI GYERMEK szerte a világban!
Ismétlem: naponta!
És te?
Vagyont gyűjtöttél, karriert építettél, a füredi yachtkikötőben iszod a vodka martinit, „felrázva nem keverve”. Becsüld meg, hidd el ez varázslat.
A húsz éves Opeleddel hajtasz hajnalban a munkahelyedre. Muszáj melózni, két gyerek most jön a harmadik, a lakáshitel, és már megint világít ez a rohadt benzinlámpa. Szerencsés vagy, neked is jutott egy szelet varázslat. Becsüld meg, és hidd el, lesz ez még jobb is.
Értsd meg: Szerencsés vagy!
Menj ki a pároddal este, fogd meg a kezét és bámuld a csillagokat, nézd az idióta sorozatokat a TV-ben, idd meg a jól megérdemelt forró kávédat az ebédszünetben. Csak csináld azt, amit minden nap szoktál, de most már örülj neki. Sőt, most már élvezd!
Hiszen ez varázslat.
Én, miközben egy másik lapon készítem a kis vitorlásom a „Na mi van veled te Wagner” felújítására szolgáló büdzsét, most már elhiszem, hogy ez tényleg az.
És a 2012-es év jó volt. Nagyon jó.
