Elhagyni, a vérem hajt
elveszíteni, félelem, mely fogva tart.
Egyedül, a nyugalom a szárnyára kap
nélküle, a magány a szívembe harap.
Kín, ami kettészakít folyton
szerelmem, a szívemben megtartom.
Dönteni nem tudtam, s az időm elfogyott
most, más karjaiban reméli a biztot.
Elköszönni tőle, hogyan is gondolom
a szívem, a lelkem ki nem kapcsolhatom
Mert ordít, dübörög bennem
s bár tagadni akarom, de nem tudom:
a kis ház üres
az ágyam üres
a szívem üres
nélküle...
Added hétfő, január 10, 2011
in Saját versek
Add a Comment
