Március vége, április eleje. – Mondta a ” PereJózsi”, mikor telefonon érdeklődtem a várható szőlőtelepítés idejéről.
Anyám, január vége van és én még mindig nem döntöttem a művelési módról.
Alapvetően abban hiszek, hogy a természetet nem kell és nem is szabad megerőszakolni. Nem csak az állatok, hanem a növények – köztük a szőlő is – tudja azt, hogy mi jó neki. De most maradjunk csak a szőlőnél. A szőlő alapvetően egy kúszó/futó vadnövény. Neki az a természetes, hogy felmászik a fára, megkapaszkodik a kövek repedéseibe és felfut mindenhová. Több métert képes nőni egy év alatt. Nyilván ha a növény ilyen hosszú vesszők növelésére fordítja az energiáit, akkor az általa nevelt és számunkra igazán fontos gyümölcs nevelésére, kevesebb ereje marad. Innen eredhet a metszés gondolata. A szabályozás révén magasabb hozamot, nagyobb szemű gyümölcsöt érhetünk el, ez pedig akkor, amikor ebből akarunk megélni, lássuk be nagyon fontos. A modern támrendszerek segítségével továbbá, nagyobb gépesítési lehetőséget is kapunk és az így megtakarított idővel ügyesen gazdálkodva, nagyobb területet művelhetünk.
Azonban!
Én nem ebből akarok megélni. Nekem a szőlő szerelem, nem mellesleg a birtok révén az utódaimnak szánt hagyaték. Érték, mely a család fontosságát hivatott kiemelni. Tehát én a mennyiség helyett inkább a minőség, a környezettudatosság, a természet szeretete mellett teszem le a voksomat.
A lényeg: amennyire csak lehetséges minél kevésbé szeretnék beleavatkozni a természet rendjébe.
Hosszas kutatások alapján, két lehetséges művelési mód maradt fenn a rostán.
Az első és eddig úgy tűnik a befutó, a Dr.Babó Tivadar által kifejlesztett, un. Kordonkaros rendszer. A lényege az, hogy a magasra futtatott törzseken un. kordonkarokat nevelünk, majd arról a földig lelógatjuk a vesszőket. A föd fölött egyszerűen elcsípjük és utána már nem metszünk. Ezáltal a növény energiája nem a vessző nevelésére, hanem a termésre fordíthatja. (Persze ennél sokkal bonyolultabb a dolog, de a lényeg ez.) A terméshozamot a lugas felső részén megjelenő rügyek ledörzsölésével szabályozzuk. Előnyei: Nagy és biztos terméshozam, a betegségeknek és a fagynak jobban ellenáll. Nagyon fontos megemlíteni, bár ami szempontunkból ez nem releváns, hogy nagymértékben gépesíthető.
A másik mód a bakhátművelés. Mikor jó pár évvel ezelőtt elkezdtem a szőlőtelepítés gondolatával játszadozni, természetesen egyből valamilyen lugasrendszerben gondolkodtam. Ez a megszokott, a jól bevált, a modern. Miért akarnék én mást? Aztán amint egyre jobban belemelegedtem a jövő tervezgetésébe, gondolok itt elsősorban a nyugodt és szabad élet megteremtésére, egyre inkább nem tetszett a támrendszer kialakítás. Támrendszer. Még a szó sem tetszik. Miért akarnék én rendszert? Pont a szabályozások, a rendszer ellen/miatt szeretnék visszavonulni. Miért állítanék én fel szabályokat, pont ott, ahol a szabadságot remélem. Persze, értem én a Kordonkaros rendszer előnyeit és józan paraszti ésszel erre kellene rábólintanom, de nem akarom oszlopokkal és drótokkal szétszabdalni a szabadságomat. Jó lenne, ha keresztbe is át tudnék vágni a Birtokon és nem csak hegynek lefelé. Az sem lenne baj, ha a kertnek kert kinézete lenne és nem valami gazdaságféle. A szépen, mértani módon becsíkozott hegyoldallal, önként kényszerítem magam egy irányba és pont a természetesség, a természet érzése tűnne el. Szeretném a gyermekeimmel a szabadságot élvezni, nem egy gondosan kitervelt rendszert üzemeltetni.
Hát itt tartok most. És a döntés nem könnyű…
