Az idő múlásával egyre bölcsebb lettem
az ifjonti hév már nem vezérel engem
Túlzó reményeim szertefoszlottak
a realitás talaján állva a tények megakasztottak
Pontosan tudom mit mér rám az Isten
már látom, más egyébre esélyem sincsen
Az álmokat most már elengedtem
de mind miket elvitt még visszakérem
Társam lett helyette a való élet
s tapasztalom a puszta létet,
mely bár sivár mint a köves puszta
életembe a rendet mégis ő hozta
Hozott ördög kemény valóság
szívembe költöztél, mint múlandóság
Bár ér még engem tűző nap heve
már nem jár kézen fogva a káprázat vele
Nem érint már engem az ifjúság szele
inkább csak fáradtan lavírozok mellette
Mi csapást mér még rám az élet nem tudom
az elszálló idő lábát fogva, azt erőmön felül magam felé húzom
Kétségbe esve a kitűzött célokat hajszolom
hogy bizonyítsam, életem még nem adom
De be kell látnom erőmből már nem nagyon futja
s lassan készülödhetek a nagy útra
Honnan ember még vissza nem jött, de végtelen időt ott eltöltött
Hol terveim tán valóra válnak és esélyeim végre nyerésre állnak
Álmaimat felmelegíthetem s nem kell erőmet mérlegelnem,
mert jó az Isten, és ő segít engem
Így gondolkodván állok lent a földön két lábbal
a szívemben pislákoló, lassan fogyó lánggal.
