Egyelőre önerőből, a Sailing.hu fórumán keresztül kezdtem el vitorlás képzésemet, és információgyűjtésemet. Úgy gondolom, hogy legalább az alapfogalmakkal jó lenne tisztában lenni, a tényleges gyakorlati képzés előtt. Ezen kívül betekintést nyerhetek a vitorlázók mindennapjaiba, gondolatmenetébe. Úgy látszik jól okoskodtam, a fórumon nagyon jó kis társaság verődött össze, akiktől bátran kérdezhettem. Éltem is a lehetőséggel. Segítségkérésemre reagálva kaptam egy privát mailt, melyben egy számomra szükséges könyv elektronikus változatát ajánlotta fel, egy kedves segíteni akaró.
A levélből kiderült, hogy sajnos a fájl túl nagy terjedelme miatt nem lehetett mailben elküldeni, viszont egy személyes találkozó alkalmával,- ha viszek egy pendrive-ot- szívesen átmásolná nekem. Szántódon lakik, és vár szeretettel.
Szántód. Aha. „Csak” 130 km tőlünk, tehát nem biztos, hogy megéri „leugrani” a könyvért.
Gőzerővel kezdtem el szervezni a páromnak egy „meglepetés” nyaralást. Szerencsémre Földváron vett Zoli unokatesóm egy apartmant, és a felújítás befejezése után már többször felajánlotta, hogy menjünk le egy kicsit pihenni. Most kapva kaptam az alkalmon, és hirtelen mégis csak ráértem egy pár napot a Balatonon eltölteni.
Földvárról meg ugye szántód egy kellemes sétával is elérhető.
– Ne sétálj te sehová – mondta telefonon keresztül az akkor még ismeretlen meghívóm – éppen arra járok, gyere ki a kikötőhöz, felveszlek.
Furcsa érzés egy vadidegennel találkozni, egy kicsit idegeskedik is az ember. Hátha nem egy kellemes ember az illető, lehet, hogy egy őstulok és az lesz a vége, hogy megpróbálom mielőbb menekülőre fogni a dolgot. Most azonban az első pillanattól szimpatikus úriemberrel hozott össze a jó sors, akivel az első Unicum elfogyasztása után megállapodtunk, hogy a bácsizásnál, csak a Józsit utálja jobban, úgyhogy szólítsam csak Dodinak. Amúgy is csak így ismeri őt mindenki. A telekre lépve elém tárult a gyönyörű Balaton, és Dodi mosolygó arcán láttam, hogy nem én vagyok az első, aki a látványtól levegőt is alig kap.
Nem mellesleg, több hajó is ringatózott a kert végén található bójákon.
– Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy van itt egy AMI 15-ös is.
Ezt a szerencsét.
– A barátom hajója, de van hozzá kulcsom, meg tudod nézni, fényképezhetsz és méricskélhetsz is.
Úgyhogy a lehetőséget kihasználva, ezzel kezdtem a vendéglátómnál eltöltött napomat. Rengeteg hasznos információt szereztem, melyet biztosan fel fogok használni a saját hajóm építésénél.
– Íme az én hajóm, a Lidérc. Úgy nézz rá, hogy ez a hajó 77 éves. Az egyik legrégebbi hajó a Balatonon.
Mit is mondhattam volna? Én, aki alaphangon rajongok a fa hajókért és a régi kézműves ipar remekeiért, felmehettem az álmaim megtestesítőjeként megjelent Lidércre. Elképzelhetjük, nagyon örültem neki.
Még jó sokat beszélgettünk, hajókról, vitorlázásról, na és persze a nőkről, a politikáról, mert időközben előkerült a boros flaska is, és délutánra már kellemesen el is áztam.
– Na Lacikám, mondok én neked valamit. Látom rendesen megfertőződtél, úgyhogy holnap gyertek át az Ágival, és kimegyünk vitorlázni egy kicsit.
Alig vártam a másnapot, mikor is immár teljes harci lázban égve segíthettem a hajót kivinni a kis öbölből, amit otthonának tudhat, majd nekivágtunk a Balatonnak. Ideális kellemes szél fúj, süt a nap – de nincs kánikula -, gyönyörű a szeptember eleje.
– Figyelj ide Lacikám, ez a flaska nagyon fontos dolog, ha szólok, légy szíves add oda. A jelszó a manőverslukk!
– Manőverslukk?
– Hát persze. Minden manőver után muszáj inni egy kortyot….
– Fröccs?
– Naná, majd víz! Vitorlázó révén csak nem iszok vizet. Ez olyan lenne, mintha a vasutas felszedné maga előtt a sínt…
Hát Dodi, köszönöm. Sokat tanultam, jó volt nálad.
De most már tényleg el kell kezdenem dolgozni a Wagner Úron, mert nagyon közeleg a következő szezon, amit ugye vízen szeretnék tölteni…
