Piciny emberke voltam még, mikor a szüleimmel a Balatonon nyaraltunk. Hogy hol, és hogy mikor arra nem emlékszem, arra viszont igen, hogy elmentünk vitorlázni. Na persze nem valami nagyhírű, hajót vettünk meg hirtelen,- édesapámék akkor anyagi helyzete, nem is engedte volna meg – hanem a minden kikötőben ma is megtalálható, sétahajókázásra fizettünk be. A hajóra még ma is élénken emlékszem. Gyönyörű fa hajó volt, és én szinte megrészegülve a széltől és a hatalmas víztől terveztem el, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen. Az a harminc pár év aránylag hirtelen elrepült, ami az e hét történéséig eltelt. Két nappal ezelőtt ugyanis hajótulajdonos lettem! Pontosabban hajótest tulajdonos, de... »View More
Ahogy az ember öregszik, egyre jobban vágyik a csendre, a békességre. Én úgy látszik, korán öregszek, mert már régóta dédelgetett álmom egy pince a Balaton északi partján. Nem vágyom fényes palotára, csak egy düledező présházra, kócos nádtetővel, ahol öreg napjaimat majd eltölthetem. Reggelente az ablakszemen kipillantva csodálhatom a Balatont, vagy öreg diófám alatt, rozoga fapadon ülve kortyolgathatom a hegy levét. A csendet csak unokáim zsivaja töri meg, amint hosszú sorban sorjáznak a Balaton felé, leereszkedvén a hegyről, a jól megérdemelt délutáni strandolás lázában égve. Jó öreg párom kezét fogva hallgatom őket, és egymásra nézve, szavak nélkül is tudjuk, nem éltünk hiába. Addig... »View More
