A TT minden évben megszedi áldozatait, de ez mégsem riaszt el néhány fanatikus motorversenyzőt, hogy elinduljon a világ egyik legnehezebb motoros megmérettetésén.
A tempó 300 fölötti, az adrenalin szint az egekben, hiszen ez a verseny nem zárt pályán, hanem közúton kerül megrendezésre. Nincs bukótér, aki itt leesik az ívről, az csúnyán összetöri magát. Még szerencsés, ha nem egy kőfal állítja meg, hanem mondjuk simán lerepül egy dombról.
A magyarok közül kiemelkedő szerepe jut Bitter Sándornak, aki rendszeres résztvevője az őrületnek. 2009-ben a szenzációs 26. helyen zárt, ami a sok gyári csapat mellett egy fantasztikus eredmény. (Mint azt tudjuk, itthon nem könnyű olyan szponzort találni, aki ütőképes technikát tesz a versenyző alá.)
A honlapján írta a minap:
„Kokó atlantai győzelmét megnéztem VHS-en még szedán este! Nagyon nagy erőt adott, és ráébresztett arra, hogy mekkorát kell visszaváltoznom, legalább a tavalyi Man-szigeti szereplésemig, a hol küzdöttem mint egy tigris a kiemelt 30-ba való kerülésért a technikai problémák ellenére, és a szuper 2009-es TT-m után megint átléptem a szigeten a bűvös 120 mph-s átlagtempót KMR Kawasakival, és sikerült a top 30-as pozíció.
Most őszintén nyilatkozom, mindent meg kell újra tennem a sikerért, még akkor is, ha nem sikerül már! Az utóbbi időben ezt nem tettem meg! Mindig volt valami olyan tényező, ami miatt feladtam magam és az álmaimat! Erről többet szó sem lehet! Nem választhatom a búfelejtő életmódot a környékbeli cimboráimmal!
Ha tökéletes lesz újra a kondim, a súlyom és megint közbejön valami, akkor már nem érdekel, mert belül tudni fogom, hogy nem rajtam múlott.
Ezt fontosnak tartottam! Kijött belőlem! Senkit sem hibáztatok semmiért, most csak magamra vagyok pipa!
De felkelünk a padlóról, hiába kerültünk oda! Újra Támadás!”
Bitti
Azt hiszem, ezt megfogadhatnánk páran. Erre nem is lehet mást mondani, csak hogy hajrá Bitti.
Egy kis ízelítő:
